2022. 02. 28.
Jézus tulajdonképpen nagy pszichológus volt
Abraham Clet bukkanókat csen a szabályrendszerbe
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Jézus tulajdonképpen nagy pszichológus volt

A madár egyszerűen leszarja, hogy tilos behajtani. Abraham Clet, a francia származású utcai művész munkáiba lépten-nyomon belefutni Firenzében. A kresztáblák szimbólumrendszerét hangolja át, nem okozva zavart azonban a jelek értelmezhetőségében, szóval a forgalom flottul haladhat megszokott ritmusában. Tettei különben az autoritással szembeni aktusként is értelmezendőek, már csak azért is, mert engedélyt, azt ugyan nem kér a módosításokra, igaz azonban, hogy kárt sem okoz, pusztán gondolkodásra késztet, megnevettet, szórakoztat bennünket, mint ahogyan a művészet mindig is teszi.

A művészetek lényegével egybehangzóan tehát, gondolkodásra ösztökél bennünket, az utcai művészet műfajából fakadóan pedig könnyed módon teszi ezt, föl-föl lebbentve orrunk előtt a minket körülvevő kulturális-politikai valóság kettős arcát, buktatóit, veszélyeit, humoros oldalát. Ironikus, jókedvű ábrázolásmód jellemzi. Clet kimondott célja a kritikai gondolkodás serkentése.

Clet éjnek évadján kioson műhelyéből, ifjú, kiválasztott asszisztenseivel és Firenze Clet számára legkedvesebb helyein akkurátusan kidolgozott matricáit ráragasztják a kresztáblákra. Nagyon fontos a precizitás, hogy a kép, ami a matricán található, pontosan illeszkedjen a táblára, hogy a műalkotás életre kelhessen.

Könnyedségével rögtön magával tud ragadni, és éppen könnyedsége révén, egy fárasztó, kimerítő munkanap után is sikerül gondolkodásra buzdítania minket.

Angyal

Abraham Clet munkája, Firenze (saját fotó)

Az egyik téma, ami úgy tűnik, a leginkább foglalkoztatja, kreativitását leginkább meg tudja ihletni, az az a kérdés, hogy miért is tilos behajtani? Hova tilos behajtani egyáltalán? Miért vannak olyan területek, ahova tilos behajtani? Kinek tilos oda behajtani? Legfőképpen: ki mondja meg, hogy tilos behajtani és hogy hova? Meddig szolgálja valóban a mi érdekünket vagy a közös jó érdekét ez a tiltás? Behajthatnánk-e mégis? Hogyan játsszuk ki a tiltást, kijátszhatjuk-e, ha úgy látjuk, nem az érdekünket szolgálja?

Amikor pedig inkább véd minket a tiltás, ki az, aki mégis behajt, és milyen módon hajt be, akkor is, ha nem szabadna? Mi lesz a következménye? Csak erőszakosan lehet? Persze, az adott utcába tilos marad behajtani, igen. Mint mondtam, a tábla természetesen érvényes marad, nem vitatja el tőle jogát zárkózottságához közúti értelemben. A kresztáblák jelentését hordozó színeket nem változtatja meg, a formákat is csak olyan mértékben módosítja, hogy olvashatóak maradjanak, azaz nem veszélyezteti a forgalmat. Ugyanakkor képeivel szimbolikus jelentésréteget ad a közlekedési tábla jelrendszerének, és ennek segítségével mutat rá a hatalom, a társadalmi rendszerek, a politikai döntések visszásságára, kétélű, ambivalens mivoltára, illetve más, egyéb, olykor pusztán szórakoztató jelentéseket is ad neki. Életet lehel az elközönyösödött, automatikussá eljelesedett, élő jelentés nélküli közúti jelrendszerbe. Felfrissíti azt.

Akkor most vizsgáljuk is meg! Clet szimbolikus utcai művészetében mit mond nekünk?

Először is: miféle erők mutatnak túl bármiféle, emberszabta korlátozáson, korlátoltságon? Tudjuk jól. A természet.

Mi történik akkor, ha a jól működő, bennünket valóban védelmező szabályokat valaki erőszakos módon megsemmisíti? Mi történik, ha magát a szabályozást nem tartjuk helyesnek ránk nézve? Ugyanaz a tábla akár ezt a kettős jelentéskört, kérdést hordozhatja. Különféle szimbólumok juttatják eszembe a két, önellentmondó aspektust: a hatalmas kéz, amely összeroppantja a behajtani tilos tábla fehér sávját például vagy a jelentést hordozó fehér sáv fölgyújtása: egy nagyhatalom, ami a meglévő "forgalom" szabályrendszerét, ami adott esetben véd bennünket, erőszakosan összeroppantja, vagy az egyén, egyének egy csoportja, amely a bennünket védelmező szabályokat nem találja mégsem olyan védelmezőnek, és erőt kovácsol, hogy összeroppanthassa azt. Ugyanakkor személyes szférában történő hatalmi pozíciókra is érthetjük. Családunkban, baráti körünkben van-e valaki, aki elnyom bennünket? Van kiút? Esetleg mi magunk elnyomunk-e valakit túlságosan határozott föllépésünkkel? Mi a helyzet a munkahelyi szabályokkal? Vagy a gazdasági mechanizmusok csapdájával?

kez folgyujt

Abraham Clet munkái, Firenze (saját fotó)

Itt a kiöntött bor, ami vörös színével elkezdi elmosni a fehér sávot. Könnyedebb téma. Nekem az jut eszembe róla, hogy amikor megrészegedünk, előbújhat belőlünk a félelmet nem ismerő, mellet veregető ki ha én nem virtus, és a szabályozásokat, saját pozíciónkat a szabályozás rendszerében, helyesen vagy helytelenül, mindjárt más színben látjuk, összefolynak a máskor világos határok, másként érzékeljük a valóságot magunk körül. Miközben az ittas vezetéssel kapcsolatos negatív érzéseim, a veszélyérzet is megjelenik bennem. Megint miközben mosolygok, derülök.

vino

Abraham Clet munkája, Firenze (saját fotó)

Itt a rockos törés-zúzás gitárral. Nem kell mondani, hogy a rock műfaja maga a lázadás. A feloldódás a zenében, még az is lehet, hogy elsöprő erejű. Clet a Hard Rock Caffé mellé helyezte a táblát, stílusosan.


guitar hard rock

Abraham Clet munkái, Firenze (saját fotó)

Nagyon érdekesnek találom ezt a darabot, ahol a biztonsági kamera fejű keselyű kémlel a behajtani tilos tábla fehér sávján. Őrzi, hogy ne menjünk még a közelébe sem a tiltásnak, miközben várja áldozatát, melynek a lázadásban elhullott testét szétmarcangolja? Manapság divatos téma, mert jelenünknek égető kérdése: a biztonsági kamerák meddig szolgálják valóban a biztonságunkat, és honnantól kezdve veszik el szabadságunkat, sértik magánszféránkat? Miként szűkítik le a biztonsági kamerák vagy akár a modern technológia több tulajdonsága is (Facebook, Google, sütik stb.), személyes terünket, sőt azzal együtt személyes biztonságunkat?

keselyu

Abraham Clet munkája, Firenze (saját fotó)

Térjünk vissza e kapcsán, hogy behajtani tilos. Nagyon szeretem a virágot, ami egyszerűen fölé nő, utat törve magának, nem úgy nő, ahogyan mondjuk neki, és oda megy, ahova tetszik neki.

virag

Abraham Clet munkája, Firenze (saját fotó)

Vagy a zsiráf, akinek a nyaka a behajtani tilos tábla fehér fellegének fölé ér.

giraffa

Abraham Clet munkája, Firenze (saját fotó)

A törvény, a szabály híd, amely átsegít minket a nehézségeken, a veszélyen:

híd

Abraham Clet munkája, Firenze (saját fotó)

Nem is beszélek tovább, csak hallgassuk együtt a képeket most egy kicsit.

kep1 kep2 kep3

kep4 kep5

Abraham Clet munkái, Firenze (saját fotó)

Vannak ugyanakkor számomra súlyos darabok is, mint Jézus, akit a zsákutcára feszítettek keresztre.

cristo

Abraham Clet munkája (fotó forrása: https://bit.ly/3vloTwp)

Zsákutcáinkra feszítettük föl? Azaz korlátoltságunk miatt kellett meghalnia? Korlátoltságainkra feszítették, azokon áldozta föl magát, hogy megmentsen bennünket (saját korlátoltságainktól is)? Mi a zsákutca eszerint a gondolatmenet szerint? Hamvunkba hullunk, mi magunk, ha a zsákutcába hajtunk, de legalábbis nehézkes lesz kihajtani? Vannak már pszichológiai megállapítások, melyek szerint Jézus tulajdonképpen nagy pszichológus is volt.

Jó embereket feszítünk-e keresztre nap mint nap? Észrevesszük vajon? Vagy akár, és ezt nekem keresztényként nehéz mondanom, de gondolkodóként ki kell mégis: a kereszténység a zsákutca? Milyen értelemben lehet az, vagy mely aspektusai azok? Nekem például az jut eszembe, amikor több szemszög megfontolásában gátol meg minket az elvakultság, a mi személyiségünktől nagy mértékben eltérő személyiségű emberek megértésében, egyenrangúként kezelésében akadályoz meg bennünket. Holott nem éppen keresztény értékeink ellen megyünk ilyenkor, és ily módon saját magunkat korlátozzuk ismét, miközben mást sebesítünk meg? Ami még súlyosabb: amikor a keresztény vagy bármilyen vallás értékrendje politikai érdekekkel fonódik össze, politikai, gazdasági célokat szolgál, manipulációs eszközként használják, akár háború igazolására, napjainkban is, fölfeszítve Krisztust keresztjére, újra és újra.

Mindezek persze nap mint nap maguntól is fölmerülhetnek bennünk, föl is merülnek bizonyára, a képek pedig mindenkit más mélységekbe vihetnek.

Nagyon szeretem a szobrot, melyet Clet szintén megkérdezés nékül helyezett a Ponte alle Grazie hídra, a Ponte Vecchió-tól, az Öreg Híd-tól eggyel erre. 2014-ben szerelte föl a híd kiszögellő oszlopára. Az ’L'Uomo comune’, „A hétköznapi ember” lép egyet, a Ponte Vecchio felé, a folyó fölé, a semmibe. Nagy bátorság kell hozzá. Ide teszem a fényképet róla, hogy meditálhassunk rajta együtt.

uomo comune

Abraham Clet: L’uomo comune / Az hétköznapi ember, Firenze (saját fotó)

Részben azt mondhatja a szobor, hogy a hétköznapi ember a törvények, szabályozások, hatalmi dinamikák között olyan tehetetlen, és olyannyira nem tudja tisztán átlátni őket, és épp emiatt talán minden nap olyan kiszámíthatatlan, mintha minden egyes nap az ürességbe lépne, abban az értelemben, hogy ahová lép, annak működését mások határozzák meg. És minden egyes nap bátorsága van emelt fővel, dinamikus erővel ebbe a semmibe lépni.

Miközben maga az élet természete is ugye ilyen, bármitől függetlenül sem tudhatjuk soha, mit hoz a másnap, így hát minden nap abba a semmibe kell lépnünk, akárhogyan is van.

2014-ben, amikor fölszerelte a szobrot a hídra hídra, a rendőrök alig egy hónap múlva eltávolították. Pénzbüntetést kapott, ám néhány hónappal később visszahelyezte a szobrot, amit a rendőrök 2016-ban ismét eltávolítottak, hiányzott is nekem. De Clet 2017-ben ismét visszahelyezte a hídra. Ekkor hatalmas pénzbüntetést kapott, amit kiválthatott 5 nap börtönnel. A pénzbüntetésről úgy tartja egyébként, hogyha kifizetné, beismerné, nem volt helyes a szobor fölállítása, a matricák fölragasztása. Azt mondta ekkor, hogy az emberek hisznek benne, támogatják, ha ez nem így lenne, nem folytatná tevékenységét. Magatartása művészetének része. Illegalitásban, mint Cseh Tamás, jobban mondva az illegalitás határán lengve, így hát, saját viselkedésében magát a művészetet, a művészi aktust is szimbolizálja, amennyiben a legtöbb jelentős, korszakalkotó, változást hozó művész ellenirányba haladt, új irányba haladt - persze, a korszellem haladási iránya mégiscsak a segítségére volt, hiszen nélküle meg sem tudott volna születni művészete tán -, azt mondta, arra hívta föl a figyelmet, ami az adott gondolkodás rendszerén nem tudott átszüremkedni.

Nagyon szeretem a munkáit. Firenze egyébként is olyan város, ahol a művészetet lélegezzük, szinte minden méterrel, melyet megteszünk, történelemmel, művészettel telik meg tüdőnk, ami akkor is képes alakítani bennünket, amikor pusztán sétálunk a belvárosban. Ezért, amellett hogy Clet más országokban is működik, például Párizsban, Oszakában is megtalálhatjuk tábláit, de itt talán, Firenzében, még inkább helye van, be tud integrálódni a művészettől, gondolatoktól, katarzistól duzzadó városba. Firenzének különben nehéz föloldania a kötést. A reneszánsz művészet mellett más korszakok firenzei avagy nem firenzei művészete alig hozzáférhető az ideérkezők, de az itt lakók számára is. Nagy érdemnek tartom ezért is, hogy a kortárs művészet így, könnyedséggel, természetességgel, humorral, mégis utat tör magának és befészkeli magát a firenzei hétköznapokba.

policeman thinking better atfabrikalja on the shoulder sumo szetfolyikshakeshakeshakeszamitogepes jatek

Abraham Clet munkái, Firenze (saját fotó)

Amikor Firenzében járunk, itt fölkereshetjük Clet műhelyét: https://www.clet.com/contact/

Weboldala: https://www.clet.com/

Maga a közlekedési jelrendszer kiválasztása is érdekes és értékes szimbolikus erővel bír. Mondjuk, hogy a társadalom, a rendszer, amiben élünk, de akár a családi szokások is, ha kiterjesztjük a jelentéskört, a pszichológiai csapdák, melyekbe olykor beleesünk, belekényszerülünk, az a forgalom, azért van, hogy védjen bennünket, vagy csupán így alakult, ebbe születtünk, a célja, hogy balesetek, sérülés nélkül folyjon az élet megszokott medrében. Szabályok vannak, minden ritmusosan halad a maga kerékvágásában, megy, megy, megy és megy. Mi pedig gondolkodás nélkül, szinte automatikusan követjük a szabályokat. Ebben a metaforikában dolgozik Clet. Az út szabályrendszerét közvetítő nyelvbe, a kresztáblákba, apró zökkenőket épít, melyek gondolkodásra késztetnek bennünket. Humorosan, vagy komolyan, ám mindig könnyen emészthetően.

Clet Bird

Abraham Clet munkája, Firenze (saját fotó)

A kérdés pedig: jól van-e úgy, ahogy van?

Ahogyan a Hétköznapi ember, nem tudjuk, mi történik, ha a semmibe lépünk. Kirajzolódott, hogy az ellentétes jelentések egymásbasűrítése egy egyszerű, lényegretörő képben nagyon jellemző Clet-re. Az előző értelmezéssel szembemenő értelmezés is érvényes lehet. Ha levetkőzi, lerázza magáról a szabályokat a hétköznapi ember, épp a megszokások, szabályok megtartó erejének, a kapaszkodónak a hiányában a semmit találja maga alatt. Nem tudja, mi vár rá. Mi lesz. De lép, büszkén, mellét kiszorítva, tüdejét megtöltve levegővel, teljes vállszélességgel, immáron saját döntése mellett. Meglátjuk.

a hetkoznapi ember

Abraham Clet: L’uomo comune /A hétköznapi ember, Firenze (saját fotó)

2022 február © Irisz Maar


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés