2022. 01. 30.
Száll a kakukk fészkére
Tartalom értékelése (2 vélemény alapján):
Száll a kakukk fészkére

Uno che volò sul nido del cuculò

Nagyon örülök, hogy most olvasom először, Még nem láttam a filmet sem, de ez így van jól. Ugyanis nagyon nagy hatással volt rám a könyv, és ezért talán nem is baj, ha idősebb vagyok már, és jobban megértek néhány dolgot a saját életemben is. De ti, akik már megéltétek az élményt, biztosan tudjátok miről beszélek, akik pedig még nem, nagyon szerencsések, előttük állnak az érzések, gondolatok, gyötrőek is, nem kertelek, amiket a könyv ébreszthet.

Nagyon lassan haladtam, hogy mindent a lehető legjobban megértsek, megrágjak. Magyarul olvastam, ahol nagyon szép, képes, éppen ezért összetett az indián származású elbeszélő nyelvezete, illetve, ha jól értem, a fordítás hangsúlyozni igyekszik azt is, hogy beszédmódja, származása miatt többek között, elkülönbözik a többi szereplő beszédmódjától, és ezért kicsit nehézkes lehet olykor az olvasás, de érdemes nem föladni! Nagyon megszerettem a szereplőket, hetekig kísértük egymást, jóban rosszban.

Nagyon megérintett, ahogyan a történet bemutatja, hogyan tudnak alakulni a személyek között a hatalmi viszonyok, és ez mennyire függ a kiállásunktól, hogy mennyire hiszünk magunkban, vagy sikerül kiharcolnunk ezt a hitet magunkban, hogyan lehet lehelet finoman manipulálni a környezetünket, pusztán szavakkal, gesztusokkal, és hogy ennek milyen, akár súlyos, nagyon súlyos következményei lehetnek. Igyekszem elkerülni a spoilert, ezért nem részletezném tovább! :) Nagyon sok minden másról is szól a könyv, érdemes fölfedezni Remélem, kedvet kaptatok hozzá!


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés