2021. 08. 25.
A csillámló vas, a medúza és a megbénított hal, a maestrale és az etruszk rejtelem
Útikalauz az etruszk tengerparthoz
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A csillámló vas, a medúza és a megbénított hal, a maestrale és az etruszk rejtelem

A csillámló vas, a medúza és a megbénított hal, a maestrale és az etruszk rejtelem

 

Első strandoló utunk Follonicába vezetett. Híres a környéken, mert szép a víz, azt mondják. A víz tényleg tiszta, csak olyan kereskedelmi hangulata volt a strandnak, ömlött a zene a bárból, illetve néhány kamasz is elhozta a JBL dobozkáját, hogy fülsértő zörejjel nyírbálja élményünket. Itt megmosolygom magam. Halljátok, öregszem. Egy pár egyenesen úgy flangált föl-le a homokos tengerpart és a víz között a magán-publikus, rémisztően-színpadiasan, hangosan artikulált utasításokból álló kétszemélyes beachball lecke, az éttermben ücsörgő, enyhén gunyoros félmosollyal kifelé stírölés (igen, az a generáció vagyok, aki ezt használta) között, mintha a tengerpart tulajdonosai lennének. Eszembe jutott, milyen jó nekik. Talán csak annyira el vannak foglalva saját, kettejük alkotta világukkal, hogy bennünk, földi másokban, ilyen érzetet kelt erőteljes burkuk, amiről pusztán csak lepörgünk, nagy koppanások kíséretében.

Az első tíz percben sikerült életemben először tengerisünlépnem.

A szállásunk tökéletes volt. A Hotelestben jutott hely számunkra, Piombinóban, a kikötővárosban, ahol Valentina és Valerio megszépítették ottlétünket. Mindenben számíthattunk rájuk, a Populóniából visszavezető buszmenetrendtől kezdve a legjobb pizzériáig, mindenről tájékoztattak, javasoltak, beszélgettünk, nem szólva a három kapucsinóról, amit elfogyaszthattam minden reggel. Az ilyesmi pedig egyenes út a szívemhez. A szoba makulátlan volt, minden nap áttakarították, a koronavírus szabályok pedánsan betartva, fertőtlenítő e recepción, bent mindenki mindig maszkban, a távolságot betartva.

Populóniára kitérve. Történelmi, etruszk város, ahonnan különböző túravonalak indulnak. Innen, vagy amonnan ide, ha a másik szemszögből nézzük, és onnan indulunk útnak. A túravonalak, az erőlködés és az erdő szépsége mellett történelmi jelentőségűek, vagy éppen irodalmi-kulturálisak. Van, amelyik a Kr. e. VI századból származó etruszk sírmaradványokhoz vezet, illetve a Buche delle Fate-hoz (Tündérek rései, nevezzük így, avagy a lakhelyük), amihez legenda is kötődik. Valerio, egy fiatal halász, a tengerparton sellőket (másik verzió szerint tündéreket) keresett, azok viszont elkapták, és fogva tartották. Minekutána jegyese, Mariuccia, minden nap kisétált a sziklás tengerpartra, sírt, bánkodott. Egy delfin, látva minden nap, mennyire kesereg a lány, megszánta, és gyönggyé változtatta egy könnycseppjét. Elúszott a sellőkhöz, hogy fölajánlja a könnycseppet a fiúért cserébe. Így hozta vissza a delfin az ifjú halászt jegyeséhez, Mariucciához. A San Quirico monostor romjaihoz vezető túravonalat követtük utána. A monostor, a tündérek lakhelyével szemben nem a parton, és nem is a túravonal tengerfelöli részén található, hanem az erdő mélyében. Egy a X. században már emlegetett, stratégiai szempontból fontos monostor romajiról van szó. Stratégiai pont volt például kútja révén. Vizet biztosított a városok között utazóknak. Az épület eredete régre nyúlik vissza egyébként, ugyanis maga Quirico már az etruszkok életében is jelentős település volt.

Egész nap az erdőben tekeregtünk, és ami a történelmi jelentőségen és a tengerpart látványán túl lenyűgözött, az volt, hogy lépten nyomon parafákba ütköztünk, Én még nem láttam élő parafát. A parafa lehullott, szinte egyben maradt kérgéből is gyűjtöttünk. Egyébként van egy parafaligethez vezető túravonal is a séták között, de már nem futotta rá az erőnkből. Idő sem futott rá. Napnyugtakor érkeztünk vissza Populóniába.

Populónia etruszk eredetű város, etruszk tárgyakat őrző múzeum is található itt, illetve közvetlen közelében megtekinthető az etruszk akropolisz, lent, a hegy alján, Baratti mellett pedig az etruszk nekropolisz.

Strandolni legszívesebben Barattiban, a csillogó, mélysárga, ámbra színű, homokos tengerparton szerettem, ahol a víz kristálytiszta. Látni lehetett a lábunk alatt úszkáló halakat, az emberek jöttek-mentek, labdáztak, beszélgettek, mégis nyugodt volt minden, nem volt nappali diszkózás a fülemben táncolva, a fejemben dübörögve. A homok jellegzetességét a napfényben csillámló szemcsék adják. Már az etruszkok kihasználták a térség adta vasfeldolgozás előnyeit, ugyanis a terület nagyon gazdag vasban. Később, a rómaiak ugyanígy gyümölcsöztették a vasban rejlő lehetőségeket, majd a középkortól kezdve az 1800-as éveken át egészen napjainkig meghatározó szerepet játszott a vas jelenléte a térség életében. Csakugyan, nemrég zárták be az acélgyártó üzemet. A kis csillogó darabkák tehát kis vasdarabkák. Próbaként, a napokban, mágnest tartottunk az autóban fölgyülemlett homokszemcsék fölé, és valóban, a közelükbe érve a mágnes magához rántotta a fénylő darabkákat. Visszakanyarodva a tengerpartra: nagyszerű érzés volt visszahúzódni a déli forróság idején a tengerpart mögött fekvő fenyőfaliget árnyába. Bár a hangyák némi bosszúságot okoztak.

Két éjszakára nem volt szállásunk. Rögtön a fejembe vettem, hogy menjünk át Elbára. Csodálatos módon, éppen a hiányzó két napra volt két szabad hely Marciana Mariná-ban, a La Gabbienalla hotelben. A tengerpart lent, a hotel alatt nem volt nagy szám, pontos megállapításom szerint. Hát keresőútra indultunk. Fetovaiaval kezdtük. A víz gyönyörű (Elbán káprázatos a víz mindenhol), a strand mögött, egy hatalmas privát udvarban, tengerparti fenyőfák honolnak itt is, a kerítésen kivülre bújnak ágaikkal. Alattuk telepedtünk le. Nagyon kényelmes, hangulatos volt, csak egy volt a bökkenő: a hordozható hangszoró. Szóval jól éreztük magunkat, mert az ilyesmi inkább tényleg tőlünk függ, de másnap inkább megtaláltuk Procchiót. Nagyon kicsi strand, otthonos, kedves, csöndes, tisztelettudó. Béreltünk vizibiciklit, hogy fölfedezzük a víz alatti világot, ugyanis egészen, a kissé mélyebb vizeken is, a tenger fenekéig lehetett látni. Ennek mintájára az utolsó napon amit Elbán töltöttünk, a Spiaggia dell'Innamoratá-n (a Szerelmes strandján, a Szerető strandján?), kajakot béreltünk, afölötti csalódásunkban is, hogy benzinfoltot fedeztünk föl úszás közben (miért?!) a víz felszínén. Szerintem nem Elba rovására írható föl az incidens, inkább arról szól, milyen mértékben vagyunk képtelenek még a legszebb helyek értékességét is fölfögni, mi, általában, mi emberiség, node visszatérve. Kajakoztunk. Megkerültük a kissé arrébb található két, tenger fölé kiemelkedő sziklaszigetecske egyikét, és milyen csodálatos!, láttunk egy medúzát, ami mellett ott lebegett egy megbénított halacska. Arra a következtetésre jutottunk, hogy a medúza zsákmánya lesz, amint egymáshoz sikerül lebegniük. És ha Elba, akkor bor. Érdemes megállni az egyik borszaküzletben, és megkóstolni a sziget tipikus borait. A kedvencem az Aleatico Passito, nagyon egyedi, édes bor, ízre édes, már-már méz. Tényleg egyedi élmény. Máshol nem készíthető, mert a földrajzi tényezők meghatározó szerepet játszanak egyediségében. Nagyon sok bora van Elbának, érdemes körbekóstolni, fölfedezni őket. A borszaküzletekben szívesen kötik össze az elbai borok egyediségét a tudattal, hogy már az etruszkok is ugyanezeket az egyedi sajátossággal rendelkező földeket művelték. Mi Elba Vermentinó-t hoztunk az Aleatico mellett. Meleg szívvel ajánlom a Tenuta delle Ripalté-t, Capoliveriben. Borkóstolásra és étteremként is. Ilyen lélegzetelállító kilátás mellett még sosem vacsoráztam, tényleg! Érdemes nem kihagyni, ha lehetséges!

Utolsó este a komp indulása előtt megálltunk egy gyors fürdőzésre Bagnaiában, ahol két kellemes meglepetés is ért. Az egyik egy nagyon eredeti streetfood kiskocsi, az Il Polpaio volt, ahol csak polipból készült streetfoodot készítettek, minőségit, viszonylag gyorsat, hiszen a minőség egy minimális kis időt általában megkövetel (nem mindig azért). A sorban pedig megszólított bennünket egy nagyon kedves Signora (bár mi kissé túl fáradtak voltunk, és a polipos paninónkra koncentráltunk inkább). Többek között ajánlott egy aplikációt, aminek a segítségével megtudhatjuk, melyik szél fúj éppen (maestrale, az ezt követő napokban), hány kilométer per órával, és hogy annak függvényében melyik strandra érdemesebb menni, hogy kikerüljük a túlságos hullámzást. Ez alapján elkezdtük egy kicsit kiképezni magunkat a szelek tanulmányozásában: maestrale, tramontana, greciale, mezzogiorno, scirocco…. Másnap pedig már tudtuk, immár az etruszk partokon, a Sterpaia strandon, hogy miért szeretne kissé elszabadulni tőlünk napernyőnk, dél-keleti irányba törekedve.

A Sterpaia parkhoz tartozó strandon, a Torre Mozza alatt elterülő homokos parton, a hatalmas kövek alapjaira épített móló melletti kis sarkon telepedtünk le. Bandiera blu-val (kék zászlóval) jelzett tengerpart, ami azt jelenti, hogy vize a legtisztább vizek közé tartozik, mármint hivatalosan, nem csak az én értékelésem szerint, hanem egy sor analizís eredményeként. Érdemes tehát keresni a bandiera blu-t.

A kis sarok nagyon ellazított. Nyugalmas volt, jó volt hallgatni azt az olasz nénikből és bácsikból álló baráti társaságot, akik közelünkben telepedtek le (a három méteres biztonsági távolságot betartva!), majd napozószékeiken, napernyőjük alatt körbeülve megtárgyalták az élet nagy dolgait, meg a kicsiket.

Hazafelé menet beugrottunk Riotortóba, hogy megtöltsük üvegeinket vízzel, ugyanis a településeken, hogy kíméljük a környezetet az újabb és újabb műanyag palackok halomra hányásától, szűrt vizzel tölthetjük meg üvegeinket (Firenzében is van, a Palazzo Vecchio oldalán). Tehát még nagyobb mértékben csökkenthetjük a műanyag tárgyak tömeges gyártását, szétdobálását, gondatlanul szelektált kukázását, hogy azután ne a hasunkban landoljanak lehetőleg, mint ahogyan jelen pillanatban is történik, sajnos már a puszta víz elfogyasztásával is.

Ellátogattunk Alberesébe is, megint csak nemzeti parkhoz tartozó tengerparti részre. Sorompónál kellett várakozni, amíg ki nem jött valaki más a parkból, ekkor engedtek be minnket. Többek között a létszám ellenőrzésével igyekeznek megőrizni a park és a vízpart tisztaságát, érintetlenségét. Ahogyan a tengerpart felé haladtunk, a tisztásokon, elkerítve, ám mégis vadon, szabadon hagyva, hiszen így érzik magukat jól, mediterrán nősténybivalyokat láttunk (Bufalo, így nevezik őket, tejükből készül a híres Bufala mozzarella, és más tejtermékek: ricotta, sajtok..), egy másik félig elkerített területen pedig a hímeket. Az erdőben élő vaddisznó állomány is a nemzeti park védelme alatt áll. A tengerpart mesés volt, szó szerint mesés, ugyanis az itt fürdőzők a partra jellemző száraz, vastag faágakból fészkeket, kuckókat építettek, illetve fölhasználták az ágakat, hogy sátrat verjenek segítségükkel törülközőikből. A víz meleg volt, ennek külön örültem.

A vaddisznó egyébként jellegzetes étel az etruszk tengerpart délebbre fekvő városaiban. A vendéglőben, a Ristorante La Maremmá-ban mennyei vaddisznó- és vadnyúl húsból készült ragut ettem, másodiknak pedig párolt vaddisznóhúst, mártásban. A vendéglő családias volt, egészen addig, hogy a teraszon, ahol mi vacsoráztunk, egy lakóház udvarában éreztük magunkat, vendégségben.

Többnyire Piombinóban ettünk esténként, hiszen a közeli strandokon töltöttük a napot. Három éttermet szeretnék megemlíteni, azért is, mert a google kereső nem adta ki nekünk őket, és kár lenne kihagyni az élményt, ha valaki erre jár, hiszen a legautentikusabbak, a legeredetibbek. A pizzériát a Hotelest-ben javasolták, a Bistrót pedig felfedező utacskáinkon találtuk meg.

A Girone dei Golosi nevű pizzéria nevében az Isteni színjáték-ra utal, a „girone” szó ugyanis a köröket jelöli meg az eredeti olasz műben, melyekkel Dante a túlvilágot írta le. Szó szerint így fordítható a név: a torkos emberek köre. Mosoly. A pizzafeltétek egyediek, váratlan összetételűek, mégis, meglepő modón harmonikussá lesznek a szánkban elolvadva. A pizzák pedig az Isteni színjáték énekeiről kapták nevüket. Külön élmény latolgatni magunkban az összetételek és az elnevezések szimbolikáját.

Ha valaki igazi, forgatagos-fergeteges, már-már káoszosan jókedvű, jószívűen kedélyes hangulatra vágyik, érdemes beugrani a Da Rosa-ba (Rosánál), ahol az olaszos panínókon kívül - melyekbe magunk választhatjuk meg az hozzávalókat a pult alatti hűtőben kirakott összetevőkből, az olasz konyhára jellemző szalámik, sajtok, marinált zöldségek közül -, föltölthetjük gyümölcs és zöldség raktárainkat, valamint étel -, olaj - és bor különlegességek tárházából válogathatunk, esetleg az otthoniak részére, ajándék gyanánt.

A másik nagyszerű étterem, szintén a google keresések árnyékától láthatatlan, 57025 Bistrot. Kitűnő minőségű halat és tengeri ételeket szolgálnak föl, a hagyományos toszkán recepteket gyúrják egybe saját, izgalmas receptjeikkel. A fölszolgálás kiváló, látványos, a pincérek nagyon fölkészültek, részletesen el tudják magyarázni az érdekesebbnél érdekesebb fogások összetételét, ihletük eredetét. Javaslataikat érdemes mérlegelni, tanácsukat megfogadni. A Tiger nevű, afrika melletti óceánpartokon honos rákot is elfogyaszthatjuk itt. Amint megtudtuk a pincérnőtől, minden városban szigorúan csak egy étteremben kapható a különlegesség, ígyhát a különlegességet választottuk. Elosztottuk ketten. Ajánlani a tipikus toszkán előételt ajánlom még, az acciughe alla poverá-t (ajóka, szegényen), amit nem csak itt, hanem a google-ön divatosabb, a piombínói kilátótoronynál található La Rocchetta nevű étteremben ettünk még, ahol második fogásként tonhal hamburgert választottunk. Avagy a hambugerbuciban hús helyett tonhalszték volt. Figyelem!, jó előre foglalni kell asztalt, ha itt szeretnénk vacsorázni, de aggodalomra semmi ok, Filippo, az elsőtapasztalatos pincérfiú lelkiismeretes készségessége, kedves, izgatottságból fakadó apró bakijai is kárpotólni fognak a várakozásért. Jó volt látni, hogy a környéken mennyi lehetőséget biztosítottak a fiatalabb emberek számára. Szinte mindenhol húszas éveik elején járó fiatalok dolgoztak idősebb, tapasztalt munkatársaik mellett.

Végezetül, az elbeszélésem logikáját megtörve, más témára visszatérve zárom kalandjaim fölsorolását. Hogy a Tirrén tengerparton milyen mértékben gyökerezett az etruszk kultúra? Tudtátok-e, hogy azért hívjuk Tirrén-tengernek a Tirrén- tengert, Tirrén tengerpartnak a Tirrén tengerpartot, mert a görögök thyrrenoinak nevezték az etruszkokat, és innen ered az elnevezés?

 


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés